Az akrilfesték egy vízzel oldódó, levegőre száradó, extrán pigmentált anyag, ami tökéletes választás ha erősen fedő, mély színeket szeretnénk viszontlátni a festett virágunk szirmaiban. Könnyedén fednek a színek akkor is, ha sötét alapszínre kell dolgozunk, például egy bordóra, lilára, de a fekete alap se jelent gondot számára.
4 mintát tanítok ebben az oktatásban, amiben az emeltszintű, haladó virágokat tanulhatod meg. Ha a kezdő szintű virágok, minták már nem jelentenek nehézséget akkor bátran javaslom ezt a tanfolyamot, mert egészen magával ragadó ennek a technikának ez a szintje, hiszen ha ezek a minták sikerülnek akkor tulajdonképpen az összes virág megfesthető lesz számodra.
A díszítéseket kiegészítettem vékony, zselés kontúrral, illetve egyéb elemekkel a tökéletes kompozíció eléréséért. A kontúrt extra vékonyan festjük, hogy minél realisztikusabb hatást lehessen elérni. Már nem csak két színt, hanem adott esetben 4 színt veszünk fel az ecsetre, emellett a szirmok kiemelését, egymásra festését, visszahajolását érjük el különböző színkeverésekkel, elmosásokkal.
Biztos vagyok benne, hogy minden vendéged le lesz nyűgőzve, ha ezeket a mintákat eléjük teszitek! Gyere, fess velem egymozdulat / egylendület / one move virágokat!
Rendhagyó mini képzés született, ahol abban nyújtok iránymutatást, hogy mit kezdjünk a problémás körmökkel. Számtalan hibázási lehetőség adódhat egy-egy gél-lakk készítése és viselése során.
Ebben a VI. modulban 4 körmöt tanulhatsz meg, köztük a népszerű reszelésmentes technikát. Átvesszük az akrilzselék csínját-bínját az elmélettől a gyakorlatig.
Mindig csodálattal nézted, hogy milyen gyönyörű virágokat lehet készíteni OneMove technikával? De nem akart sikerülni, mikor próbálkoztál vele? Ezután a tanfolyam uán biztos sikerélményed lesz!
Ezen a képzésen nem csak az egymozdulat technikát tanulhatod meg, hanem egy elegáns, csillogó, különleges ombre alapot is készítünk amit kiegészítünk egy ezüst díszítőcsíkkal is.
Egymozdulat díszítések egészen az alapoktól. 5 mintán keresztül tanulhatod meg a one move technika legalapvetőbb fogásait és ismerkedhetsz meg a legszükségesebb eszközökkel.
Tanulj velem 5 népszerű akril díszítést, amivel az egymozdulat festés alapjait sajátíthatod el. Egyszerre veszünk fel két-három színű festéket az ecsetre, így mindössze akár egy lendülettel elkészthetőek ezek a minták.
Ebben a videóban megmutatom hogyan készíts mutatós egymozdulat virágokat. Ha tetszik ez a technika de valamiért eddig soha nem sikerült, biztos vagyok benne hogy ezután a videó után nem fog gondot okozni az elkészítése.
Copyright © 2019 - 2025 eduBELLE.
Minden Jog Fenntartva